Megkezdődött Somogy vármegyében az ingyenes jelzőkészülékek postai úton történő, közvetlen kiküldése a 80 év feletti idősek számára. A Kaposváron tartott sajtótájékoztatón Dr. Juhász Roland, a Gondosóra program megvalósításáért felelős Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője és Dr. Neszményi Zsolt főispán ismertették a kampány részleteit.
A kezdeményezés célja, hogy a legidősebb korosztályhoz is egyszerűen és gyorsan eljuthasson az eszköz, amely már több mint 60 ezer esetben járult hozzá életmentéshez.
Somogy vármegyében az érintettek előzetes igénylés nélkül, automatikusan jutnak hozzá a Gondosórához, hogy még könnyebben hozzáférhető legyen az idősebb korosztály számára a világon is egyedülálló szolgáltatás által nyújtott biztonsági háló – jelentette be Dr. Juhász Roland.
Dr. Neszményi Zsolt főispán kiemelte, hogy Somogy aprófalvas szerkezete miatt különösen fontos az idősek elérése: a 65 év feletti jogosultak közül eddig már közel 26 ezren regisztráltak a programba. A mostani kampány során a Magyar Posta közreműködésével Somogy vármegyében több mint 7 ezren juthatnak hozzá a Gondosórához.
A csomag tartalmazza a készüléket és a használati útmutatót, a további teendők egyszerűek: az eszközt töltőre kell helyezni, majd a sárga gomb hosszan tartó megnyomásával teszthívást kell indítani az adategyeztetés érdekében és a kontaktszemélyek megadásához.
A Gondosóra továbbra is díjmentesen elérhető szolgáltatás, regisztrálni lehet online, telefonon, postai úton, számos gyógyszertárban, valamint a kormányablakokban.